Pro Ecclesia Alapítvány

2014. évi beszamoló

Segítsen, hogy segíthessünk!

A Pro Ecclesia Alapítvány a Budaörsi Református Egyházközséget támogató alapítvány. Mint ilyen szervezetnek - az Alapító Okiratban lefektetetteknek megfelelően, és a közhasznú alapítványokról szóló törvénnyel összhangban - fő tevékenységi területe a családsegítés, időskorúak gondozása és a fiatalok közötti hitéleti tevékenység támogatása.
Arról szeretnénk ezúton tájékoztatni a gyülekezetet, hogy ennek a célnak az érdekében mit és milyen eredménnyel tettünk 2014-ben.
Az alapítványunk bevételekhez pályázati pénzek odaítélése útján, adományi befizetésekkel és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából juthat.
Az elmúlt évekhez hasonlóan alapítványunk a tavalyi évben is pályázatot nyújtott be a Budaörsi Önkormányzathoz gyülekezeti csendeshét támogatására, zenei hangversenyek szervezésére, hitoktatásra, és a működési költségek fedezésére.
Az odaítélt, és megkapott összeget csak erre a célra szabad fordítani, erről az Önkormányzat felé el kell számolni, amit ez év elején a programok részletes ismertetésével, számlamásolatokkal meg is tettünk.
Az elmúlt évben csendeshetünket Felsőtárkányon a Hotel Táltosban tartottuk.
Az árak emelkedése, az általános anyagi nehézségek miatt úgy döntöttünk, hogy 2014-ben minden gyermek részvételi díját támogatjuk. Ezen kívül 16 felnőtt, 2 gyermek ingyenesen vehetett részt a táborban szociális okból, vagy a gyülekezetben végzett munkája okán. Ezen kívül az Önkormányzati támogatásból vásároltunk alapanyagot barkácsoláshoz a gyermekek részére.

Budaörs zenei kínálatát több nyilvános, ingyenes zenei programmal színesítette gyülekezetünk.

2014. december 14-én „Érettünk született e világra" címmel a Duo Venite adventi hangversenyére került sor.
Jäger Éva énekszóval, Tokodi Gábor pedig lanton, barokk gitáron adott elő kantátákat és magyar karácsonyi népénekeket.

A Házasság hete programsorozat részeként 2105. február 8-án „Házasság az irodalomban – orgonára hangolva” címmel hangzott el Nyírő Gábor orgona hangversenye. Közreműködött Ambrus András színművész.

A fellépő művészek tiszteletdíját fedezte a kapott támogatás.

Az itt részletezett zenei programok letölthetők és meghallgathatók a Budaörsi Református Egyházközség honlapjáról, www.refbudaors.hu.

Év végén a jól teljesítő hittanos gyerekek jutalomkönyveket kaptak ajándékba. A támogatásul kapott pénzből fedeztük ezeknek a könyvek beszerzését, az apró karácsonyi ajándékokat, valamint az oktató munkához év közben felhasznált könyvek, segédanyagok vásárlását.

2014-ben is kaptunk támogatást a működési költségeink fedezésére. Ezt az összeget a könyvelési díj fedezésére használtuk.

Az adományokból, személyi jövedelemadó 1%-ából befolyt összegeket az alapítvány alapító okiratában leírt célokra, családsegítésre, idősgondozásra, fiatalok közötti hitéleti tevékenység elősegítésére fordíthatjuk. A kapott összeget egy éven belül el kell költeni, és erről a NAV felé kell elszámolni. Mindezeknek megfelelően az elmúlt évben a következő karitatív jellegű tevékenységeket végeztük:

  • Anyagilag támogattuk az Ökomenikus imahét után a mi templomunkban tartott szeretetvendégséget
  • A családi napok alkalmával a szeretetvendégség anyagi terheit vállaltuk
  • Konfirmandusaink vizsgájuk előtt együtt töltöttek egy hétvégét. Ehhez nyújtott segítséget az Alapítvány
  • Molnár Sándor a gyülekezet beosztott lelkésze volt. Doktori fokozatának elérésében segítettük a vizsgadíj egy részének befizetésével.
  • A tanévzáró és tanévnyitó családi napon a barkácsoláshoz felhasznált alapanyagok beszerzését álltuk.
  • A tél beállta előtt tüzelőt vásároltunk két idős, beteg testvérünknek, akinek szűkös anyagi lehetőségei miatt ez nagy segítséget jelentett.
  • Van egy igen rossz anyagi körülmények között élő gyülekezeti tagunk, aki háza hőszigeteléséhez kért segítséget a gyülekezettől. Az ablakok kicseréléséhez járult hozzá anyagilag az Alapítvány is.
  • Mostanra már hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt szeretetcsomagot juttatunk el a rászoruló családoknak, testvéreknek. Így történt ez tavaly is, amikor 10 család kapott ily módon élelmiszercsomagot, vagy vásárlási utalványt.
  • A gyülekezet idős, nyugdíjas testvérei részére vitamint vásároltunk.

Köszönjük mindazoknak, akik önzetlen adományaikkal, befizetéseikkel, adójuk 1%-ának felajánlásával mindezt lehetővé tették.

Ha valaki szeretné megtekinteni a befizetések, kifizetések részletes elszámolását, a kuratórium szívesen áll rendelkezésére.

Amennyiben módjuk van rá, kérjük, hogy ebben az évben is segítsék adományaikkal, személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával alapítványunkat, és ezen keresztül a Budaörsi Református Egyházközséget.